Tovább a tartalomra

Címke: Wagner Péter

Donald Trump és a tábornokok címmel tartott kerekasztalt a Külügyi és Külgazdasági Intézet

„Donald Trump és a tábornokok” címmel tartott kerekasztal beszélgetést a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) október 10-én. A meghívott vendégek Dr. Szenes Zoltán, volt Honvéd Vezérkar Főnök, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára; Ugrósdy Márton a KKI stratégiai igazgatóhelyettese; valamint dr. Wagner Péter a KKI vezető kutatója voltak. Az eseményt Németh Bence, a KKI kutatója moderálta.

Az iraki kurdisztáni függetlenségi referendumról tartott kerekasztalt a Külügyi és Külgazdasági Intézet

Az iraki kurdisztáni függetlenségi referendumról tartott kerekasztalt a Külügyi és Külgazdasági Intézet szeptember 27-én Dr. Csicsmann László, Szalai Máté és Dr. Wagner Péter részvételével.

Szentesi Fokos 2017

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatói, Dr. Wagner Péter és Németh Bence 2017. július 5-én megtekintették a Saber Guardian 2017 gyakorlatsorozat keretén belül zajló, Szentesi Fokos 2017 elnevezésű hadgyakorlatot Győrben. A Magyar Honvédség az amerikai 2. Páncélos Felderítő Ezred és a szlovén haderő egységeivel közösen egy hadmozdulatot mutatott be a Mosoni-Dunán, amelynek során az amerikai és szlovén harcjárművek egy pontonhídon keresztül és egy komp segítségével keltek át a folyón.

Irán az elnökválasztások után: bel- és külpolitikai kihívások Haszán Róháni második elnöksége alatt

2017. június 12-én „Irán az elnökválasztások után: bel- és külpolitikai kihívások Haszán Róháni második elnöksége alatt” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Külügyi és Külgazdasági Intézet. A beszélgetésen N. Rózsa Erzsébet (MTA Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa és a KKI külső szakértője) Sárközy Miklós (Károlyi Gáspár Református Egyetem docense) és Ablaka Gergely (ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének egyetemi tanársegédje) elemezte az iráni választás eseményeit és ...

Líbia: polgárháború, migráció és terrorizmus” címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a KKI-ban

A Külügyi és Külgazdasági Intézet április 12-én „Líbia: polgárháború, migráció és terrorizmus” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést. Marsai Viktor (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa), Szalai Máté (az Intézet kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje), Szűcs Tamás (külpolitikai újságíró) és Wagner Péter (az Intézet vezető kutatója) az április 12-ei beszélgetésen a líbiai polgárháború legégetőbb kérdéseit járták körbe, elsősorban az európai és magyar biztonságpolitikai m...

A lezárás felé? A szíriai polgárháború megoldásának lehetséges körvonalai

Megjelent Szalai Máté és Wagner Péter legújabb elemzése.

2018. december 7., péntek 11:00 - 12:30
Kérdezz, felelünk!: Szíria – Nagyhatalmak küzdőtere? | Részletek »
2018. május 18., péntek 10:00 - 12:00
Az iráni nukleáris megállapodás halott? | Részletek »
2017. október 4., szerda 15:00 - 16:30
Donald Trump és a tábornokok | Részletek »
2018.10.25.

2018/16 - Hogyan hathat a brexit az uniós védelempolitikára?

A Külügyi és Külgazdasági Intézet 4:1 című sorozatában négy kutató válaszol röviden ugyanarra – a nemzetközi politikát és gazdaságot érintő – kérdésre. Célunk a magyarországi tudományos viták elindítása és a szakértők közötti párbeszéd elősegítése. E számunkban a következő kérdésre kerestük a választ: „Hogyan hathat a brexit az uniós védelempolitikára?”

KKI Podcast - Maszgúf/04: Az iráni-amerikai kapcsolatok kilátásai

Hogyan alakulnak az iráni-amerikai kapcsolatok az ENSZ Közgyélésének eseményei, valamint a közelgő amerikai törvényhozási választások tükrében? Tényleg az Iszlám Állam követte el az ahvázi merényletet? Mit mondanak nekünk az iraki kurd választások eredményei, és az új iraki miniszterelnök személye? Egyáltalán hogyan jegyezhető meg a "maszgúf" szó? E kérdésekről beszélget Szalai Máté és Wagner Péter a meghívott vendéggel, Varga Gergellyel.

KKI Podcast - Maszgúf/03: Létezik-e tunéziai modell?

Véget ért a nyár. A szíriai polgárháború újabb mérföldkövéhez ért el, a szaúdi állami olajcég részleges piacravezetését elhalasztották, Szalai Máté pedig mindeközben Katarban járt. A Maszgúf harmadik adásában e témák mellett a KKI vendégül látta Szentgyörgyi Zoltánt, Magyarország leköszönő tunéziai nagykövetét.

KKI Podcast 2018/12 - A júliusi NATO-csúcs értékelése

Tizenkettedik podcast adásunkban Szőke Diána, Wagner Péter és Németh Bence beszélgetett Orosz Anna moderálásában a brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról, illetve a transzatlanti kapcsolatok alakulásáról a Trump-adminisztráció alatt.

KKI Podcast - Maszgúf/02: A foci vb és a Közel-Kelet

Elkezdődött a foci vb Oroszországban, a közel-keleti feszültségek pedig megnyilvánulnak a stadionokban is. Eközben újraszámolják az iraki szavazatokban, Jemenben pedig elkezdődött Hudeida ostroma. Erről és más kérdésekről beszélget Szalai Máté és Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet új, Közel-Keletről szóló podcastjában, a Maszgúfban.

KKI Podcast - Maszgúf/01: Az iraki választások

Beköszöntött a Ramadán, az Egyesült Államok kilépett az iráni nukleáris megállapodásból, Libanonban és Irakban pedig választásokat tartottak. Erről és más kérdésekről beszélget Szalai Máté és Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet új, Közel-Keletről szóló podcastjában, a Maszgúfban.

KKI Podcast 2018/06 - A szíriai polgárháború a vegyifegyver-ellenes beavatkozás után

A hatodik podscastban az amerikai-brit-francia beavatkozásról, annak helyi és regionális hatásairól beszélgetett igazgatóhelyettesünk, Ugrósdy Márton, Wagner Péter, Németh Bence és Szalai Máté kutatókkal.