Tovább a tartalomra

Együttműködési megállapodást kötött a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara

Együttműködési megállapodást kötött a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, 2017. december 13-án, Budapesten.


Együttműködési megállapodást kötött a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, 2017. december 13-án, Budapesten. Az együttműködési megállapodást a KKI részéről Schőberl Márton nagykövet, Intézetünk igazgatója; míg a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem részéről Dr. Tonk Márton dékán írták alá.

Az együttműködés értelmében a két intézmény a jövőben koordinálja szakmai tevékenységét, egymást erősítve a közös kutatási programok hatékonyságának növelésével, valamint kutatási kapacitásainak összehangolásával. A kutatási tevékenység mellett az együttműködési megállapodás lehetőséget biztosít mindkét fél számára, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerét-, szakmai hálózatát bővíteni tudja, ezentúl pedig arra is, hogy számos szakmai program (konferenciák, előadások, kerekasztal-beszélgetések) közös megvalósításában működhessenek közre.

Galéria