Tovább a tartalomra

Kiberbiztonsági kihívások Közép-Kelet-Európában: Konferencia a KKI-ban

2018. május 24-én került megrendezésre a Külügyi és Külgazdasági Intézetben a „Cyber Threats in Central and Eastern Europe: Perspectives from the Visegrad 4 and the Baltics” elnevezésű konferencia visegrádi és balti szakértők részvételével. Az esemény díszvendége Marina Kaljurand nagykövet, Észtország korábbi külügyminisztere volt.


A konferenciát Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) stratégiai igazgatóhelyettese nyitotta meg. A délelőtti, zártkörű panelbeszélgetés résztvevői Blažej Lippay, a szlovákiai Nemzeti Biztonsági Igazgatóság összekötője, valamint Edvinas Kerza, a litván Honvédelmi Minisztérium államtitkára voltak. A beszélgetésben szó esett a kibervédelmi jogi keretek kialakulásáról, a nemzetközi együttműködés fontosságáról, valamint az információs hadviselés egyedi jellemvonásairól. Dr. Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora moderálta az eszmecserét.

A rendezvény nyilvános részét Dán Károly, Magyarországnak az EBESZ-hez, az ENSZ-hez és egyéb nemzetközi szervezetekhez akkreditált nagykövete nyitotta meg, aki beszédében az EBESZ és a nemzetközi jogi szabályozás szerepét emelte ki a sikeres kibervédelemben.

Marina Kaljurand, Észtország korábbi külügyminisztere, a Global Commission on the Stability of Cyberspace elnevezésű nemzetközi szervezet elnöke tartott ezt követően beszédet. Ennek során felidézte személyes tapasztalatait is, hiszen az Észtországot 2007-ben ért kibertámadás idején éppen moszkvai nagykövetként szolgált. Kaljurand asszony hangsúlyozta, hogy a virtuális térben megjelenő emberi jogoknak összhangban kell lenniük azok „offline” megfelelőivel. Emellett véleménye szerint nagy figyelmet szükséges fordítani a fejlődő országokban élők informatikai oktatására, hiszen az elkövetkező évtizedek során akár több milliárd ember fog csatlakozni a világhálóra.

A délutáni, nyilvános panelbeszélgetést Dr. Krasznay Csaba, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Akadémiájának igazgatója moderálta. Szakértői szinten Dr. Māris Andžāns, a Lett Külügyi Intézet vezető kutatója, Kinga Raś, a Lengyel Külügyi Intézet elemzője, valamint a korábbiakban említett Edvinas Kerza (Litvánia) és Marina Kaljurand (Észtország) vettek részt. Ennek során az információs hadviselés, az álhírek elleni fellépés, illetve a konkrét kiberbiztonsági stratégiák kerültek szóba.

A rendezvény záróbeszédét Dr. Tobias Feakin, Ausztrália kiberbiztonsági utazó nagykövete tartotta, aki az ausztrál tapasztalatokat és kiberstratégiát mutatta be.

A konferencia a Külgazdasági és Külügyminisztérium Erőforrás-diplomácia és Új Típusú Biztonsági Kihívások Főosztályának közreműködésével valósult meg.

Galéria