Tovább a tartalomra

Magyarok Európában – Csóti György könyvbemutatója a Külügyi és Külgazdasági Intézetben

A Külügyi és Külgazadsági Intézetben mutatták be Csóti György: Magyarok Európában című, most megjelent kötetét, amiben a szerző a rendszerváltoztatás időszakának emlékeit, és az azóta eltelt időszak tapasztalatait foglalja össze.


Martonyi János volt külügyminiszter szerint a könyv fontosságát az adja, hogy a magyar történelem kiemelkedően fontos 30 évét fogja át. Szerinte az emberi emlékezet szelektív, ezért is fontos, hogy Csóti György papírra vetette saját emlékeit. Ezáltal egy kiemelkedő forrásművet alkotott, ami számos megkerülhetetlen témáját dolgozza föl a tárgyalt 30 éves időszaknak. Ilyen témák pl. az Antall-kormány felállása és működése, a jugoszláv polgárháború, valamint az MDF hőskora, de saját véleményét is megfogalmazza pl. az István a király c. rockoperáról. A számos érintett téma ellenére – a volt külügyminiszter szerint – mégis a nemzetpolitika áll a könyv fókuszában. Bemutatja, hogy ebben a 30 évben mi volt állandó, illetve mi változott folyamatosan, ezáltal megjelenítve a változás és állandóság kettősségét. A – nemzetpolitika szempontjából – legfontosabb dolgoknak akár évszázadokig is állandóknak kell lenniük, nem csupán 30 évig. Martonyi János a 30 év „hármas prioritásának” nevezte az (1) euro-atlanti közeledést, a (2) szomszédságpolitikát, valamint a (3) határon túli magyarokért folytatott politikát. Meggyőződéssel beszélt arról, hogy a jövőben is adott lesz ez a hármas prioritás, melyből a harmadik legfőbb kérdése az, hogy hogyan javíthatjuk a határon túli nemzettársaink helyzetét.

Martonyi szerint érdekfeszítő szövegrészleteken és anekdotákon keresztül mutatja be az író az antalli kül- és nemzetpolitikát. Antall Józsefet bátor, éleslátó politikusként ábrázolja, akinek tagadhatatlan történelmi érdemei vannak a Varsói Szerződés felszámolásában. Továbbá a nemzetpolitika 30 éves folyamatossága is az ő miniszterelnökségével kezdődött, amikor 1990-ben, az MDF III. országos gyűlésén elhíresült kijelentését tette: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként - lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”

Martonyi János szerint akkor még az alkotmányban az foglaltatott, hogy a magyar kormány felelősséget érez a határon túli magyarok közösségéért, azonban az Antall József által elindított folyamat eredménye, hogy az új alaptörvényben már „felelősséget érez” helyett, „felelősséget vállal” szerepel. Továbbá ennek a folyamatnak az eredményének tudható be az első Orbán-kormány által hozott státusztörvény is. Ezután a volt külügyminiszter feltette a kérdést: „Mit lehetett volna tenni a délszláv ügyben?”. Majd megjegyezte, hogy utólag könnyű okoskodni, de hiába tűnik ma úgy, hogy meg lehetett volna akadályozni sok mindent. Azonban kiemelte, hogy az író szerint a horvátok még sokáig nem felejtik el, amit Magyarország akkor értük tett. Martonyi csak reménykedni mer, hogy ez tényleg így lesz, de hozzáteszi, hogy az Európai Uniós magyar elnökség alatt tető alá hozott horvát csatlakozást sem felejtik el még sokáig, reményei szerint. Felszólalását azzal zárta, hogy a könyvnek még nincs vége, újabb kihívások és változások állnak a magyar kül- és nemzetpolitika előtt, azonban a lényeg mindig változatlan marad. Végül a könyv elolvasására buzdította a hallgatóságot.

Duray Miklós felszólalását azzal kezdte, hogy a magyar nemzetpolitika nagyon messzire nyúlik vissza. Szerinte már 150 éve is volt, csak akkor még nem így hívtuk. Meglátása szerint a nemzetpolitika XIX. századi gyökerei máig hatással vannak, és minden, ami ezen a területen az elmúlt 99 évben történt, az mind a XIX. századi gyökerekig nyúlik vissza. Duray szerint az elmúlt 30 év azért fontos, mert egy bezárt korszak után következett. Ennek következtében pedig sok volt benne a naivitás, a véletlenszerűség, az esetlegesség, és a jóhiszeműség.

Antall Józsefről elmondta, hogy már miniszterelnöksége előtt is jól ismerte, ezért ki meri jelenteni, hogy későbbi nemzetpolitikájának alapjai – melyeket leginkább a „nagy kijelentése” jellemez – már régen megvoltak gondolkodásmódjában. Személyes példáján keresztül elmesélte, hogyan hatott ez a kijelentés a határ túloldalán. Szerinte ott sokkal többet láttak bele, és fel kellett volna előtte készítenie a határon túli vezetőket, politikusokat, hogy ne okozzon vele feszültséget. Ugyanis Csehszlovákiában, a rendszerváltáson tevékenyen együttműködő magyar egyesületek egy része – a többségi nemzettel való együttműködés folytatása érdekében – elítélte és elhatárolódott Antall nyilatkozatától. Ez pedig máig ható feszültséget és ellentétet okozott a felvidéki magyarok között. Megjegyezte, hogy a nemzetpolitika nagy körültekintést igényel. Ezzel szemben az Antall-kormánynak nem minden döntése lett szerinte átgondolt. Utalt pl. az Ukrajnával kötött alapszerződésre. Gondolatait az átgondolt stratégia fontosságának kiemelésével zárta, megemlítve emellett a rögtönzés képességének jelentőségét.

Duray Miklós kérdésére – hogy miért volt szükség az alapszerződésekre – Csóti György kifejtette, hogy ez történelmi szükségszerűség volt. Új államok jöttek létre, azokkal pedig törvényes megegyezést kellett kötni. Továbbá kiemelte, hogy Antall József akkori nézete szerint Magyarországnak szüksége volt egy stabil, megbízható, prosperáló Ukrajnára, amely távol tarthatta az „orosz medvét”.

A kialakult vitára reagálva, Martonyi János óvva intette a jelenlévőket a kérdés megtárgyalásától Jeszenszky Géza távollétében. Szerinte ő meg tudja védeni egy vitában az alapszerződéseket. Továbbá kijelentette, hogy nem az alapszerződésekkel van baj – ő személy szerint örülne, ha Ukrajna ma maradéktalanul betartaná az abban foglaltakat. Majd hozzátette, hogy minden szomszédos országgal kötött alapszerződésben megfogalmazódtak kisebbségvédelmi alapelvek, lehetővé téve ma is, hogy hivatkozzon rájuk a magyar diplomácia. Végül pedig megemlítette óhaját, hogy bár betartanák ezek az országok a versailles-i békében foglaltatott kisebbségvédelmi elveket.

Ezt követően Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szólalt fel. Gondolatait azzal kezdte, hogy az egykori rendszerváltók kötetei ma még nem tesznek ki egy polcot sem, pedig szerinte fontos lenne, hogy „mi írjuk meg a saját történetünket, mert ha mások írják, abban biztosan nem lesz köszönet”. Az írót tiszteletreméltó személynek nevezte, aki mindig következetesen és világosan állt ki az elvei mellett. Majd – Martonyi Jánoshoz hasonlóan – a könyvet ő is forrásértékűnek nevezte. Németh Zsolt szerint a könyv egyértelműen bemutatja, hogy hálával tartozunk Antall Józsefnek, aki a rendszerváltás alatt – egyedüliként a térségben – megőrizte az ország stabilitását Szerinte nemzetpolitika 100 éve van, amióta nemzeti széttagoltság is. Lőrincz Csaba nemzetpolitikai definíciójára is felidézte, miszerint a nemzetpolitika az egyes nemzetrészek kapcsolatát leíró politikát jelenti. Gondolatait zárva köszönetet mondott Csóti Györgynek, a „szolgáló, közélet iránt elkötelezett, fáradhatatlan, elhivatott embernek”.

Csóti György először köszönetet mondott a dicsérő szavakért. Majd megköszönte mindazoknak, akik segítségére voltak a munkában és lehetővé tették a könyv megjelenését, többek között feleségének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a kiadónak. A köszönetnyilvánítást követően feltette magának a kérdést: „Miért írtam ezt a könyvet? Mi motivált?” Költői kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a könyv az elmúlt 30 évben megjelent újságcikkeiből, könyvfejezeteiből gyúródtak egybe. Valamint a célja vele az volt, hogy rögzítse a jelen- és utókornak azt, aminek személy szerint részese volt – a rendszerváltásnak és az azt követő időszaknak.

Jövőbeli céljairól is értekezett, melyek szerint szeretne a rendszerváltás alatt megtapasztaltakról is könyvet írni – szerinte ennek épp most jött el az ideje –, és szeretné, ha ezáltal megmaradna az utókornak is az 1980-90-es évek. Meglátása szerint ugyanis a történelem mozaikokból tevődik össze: mindenki másra és másként emlékszik. Ezeket a mozaikokat kell összerakni. Szerinte amire többen ugyanúgy emlékeznek, az úgy is történt, a többit pedig „majd a történészek kibogozzák”. Ő tehát csak hozzá akart járulni saját mozaikjával a teljes képhez. A nemzetpolitikáról még megjegyezte, hogy – mindegy határon túli, külhoni, vagy elszakított nemzetrészeknek nevezzük – egyaránt szívünkön kell viselnünk a sorsukat. Biztosítanunk kell számukra a jogbiztonságot és az emberi szintű megélhetést saját szülőföldjükön. Gondolatait lezárva mindenkit a könyv elolvasására bíztatott, végül pedig köszönetet mondott a Külügyi és Külgazdasági Intézetnek, valamint a Pro Minoritate Alapítványnak, hogy a könyvbemutató létrejöhetett.