Tovább a tartalomra

Megrendezésre került a második „Kérdezz-felelünk!”

2017. március 21-én (kedden), az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet és az International Diplomatic Student Association együttműködésével került megrendezésre a Külügyi és Külgazdasági Intézet új külpolitikai beszélgetés-sorozatának második eseménye, mely a „NATO: Régi-Új Kihívások?” címet viselte.


A „Kérdezz, Felelünk!” előadás résztvevői Dr. Porkoláb Imre, dandártábornok, a KKI külső szakértője; dr. Wagner Péter és Németh Bence, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatói voltak. Az eseményt Zord Gábor, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója illetve Tillinger Zsófia, az IDSA kurzusvezetője moderálta. Az előadás-sorozat második eseményének témaköre szorosan kapcsolódott a budapesti helyszínű, NATO Transzformációs Szeminárium megrendezéséhez.

Az eseményt a beszélgetés-sorozat az első alkalomhoz hasonlóan, nagyfokú érdeklődés övezte. A közönség kérdései elsősorban a több NATO tagállamot érintő migrációs kérdés és ennek megoldási lehetőségeire, illetve a NATO szerepvállalására koncentráltak. Dr. Porkoláb Imre hangsúlyozta, hogy a tagállamok hatékonyabb együttműködésének szempontjából jelentős mértékű innovációra, illetve a kommunikációs platform fejlesztésére van szükség a szövetség keretein belül. A dandártábornok szerint a szövetség jelentős szemléletváltozás előtt áll, amelyet az elmúlt években hazánkban is jól megfigyelhető folyamatok is jeleznek. 

Az est során szóba került a közös európai haderő felállításának problematikája illetve annak várható NATO-ra gyakorolt hatása. Dr. Wagner Péter a tagállami együttműködés és az interoperabilitás fontosságára hívta fel a figyelmet. Németh Bence szerint az innováció fontossága és a hi-tech eszközök terjedése a szövetségen belül több fontos területhez hasonlóan fontos szerepet játszhat a jövőbeli kihívások hatékony kezelésében.