Tovább a tartalomra

Nyugat-Balkáni Diplomata Napok: Multilaterális egyeztetés a Külügyi és Külgazdasági Intézetben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) „Nyugat-Balkáni Diplomata Napok” rendezvénysorozata keretében a térség diplomatái egyhetes látogatásra érkeztek Magyarországra, melynek során a KKM és a KKI képviselőivel folytattak egyeztetéseket 2017. november 9-én.


A résztvevőket Schőberl Márton nagykövet, a KKI igazgatója köszöntette, és előadásában bemutatta az Intézet történetét és tevékenységét, különös tekintettel a nyugat-balkáni projektjeinkre és kapcsolatainkra. Ezt követően a KKM részéről hallhattunk előadásokat a visegrádi és nyugat-balkáni térséget érintő legfőbb kül- és biztonságpolitikai kérdésekről. A KKM-ből Balogh István, Dr. Gosztonyi Krisztina és Ságvári Pál főosztályvezetők, valamint Spaics Árpád főosztályvezető-helyettes vettek részt.

A rendezvény második részében zártkörű beszélgetésre került sor a nyugat-balkáni diplomaták, illetve a KKM és a KKI-s résztvevők között. Ennek során olyan aktuális kérdésekről esett szó, mint az Európai Uniós bővítés és a „Berlini Folyamat” balkáni kilátásai, a térségbeli orosz és amerikai szerepvállalás, valamint az energiabiztonság és a visegrádi együttműködés.