Tovább a tartalomra

Új igazgató a KKI élén

2018. július 20-ától Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet korábbi stratégiai igazgatóhelyettese látja el az Intézet igazgatói feladatait.


Az új vezetőt a KKI-t felügyelő Demokrácia Központ Közalapítvány kuratóriumának egyhangú döntésével választották meg, miután az előző igazgatónak, Schőberl Mártonnak új kormányzati pozíciója miatt le kellett mondania a KKI vezetéséről. A váltás a folyamatosság jegyében ment végbe, az Intézet szakmai közössége továbbra is együtt dolgozik annak érdekében, hogy a Schőberl Márton három és fél éves vezetése alatt elért eredményeket megőrizzük, és tovább építkezzünk a most lerakott szilárd alapokon.

Galéria