Tovább a tartalomra
2017.01.03.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének 21. csúcstalálkozója

Fazekas Béla elemzése.


Amikor 2012. december 10-én az oslói városházán az Európai Unió Tanácsának, Bizottságának és Parlamentjének elnökei közösen átvették a Nobel-békedíjat, az esemény vegyes reakciót váltott ki a nemzetközi közvéleményben. A fanyalgók szerint a díj értékét intellektuálisan devalválta, hogy azt éppen az Unió történelmének legmélyebb válsága idején ítélték oda. A hírt örömmel fogadók ugyanakkor a díj odaítélésének az indoklására hívták föl a figyelmet, vagyis arra az Unió alapító atyái által felvállalt történelmi küldetésre, melynek célja az évszázadokon át egymással acsarkodó európai nemzetek megbékítése, példa nélküli módon hosszú és békés időszakot teremtve az államok harmonikus együttélésének, a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésének. A díj átvétele után mondott beszédében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke reményének adott hangot, hogy a Nobel-békedíj után a világ legsikeresebb integrációs tömörülése a jövőben még inkább inspirációként szolgál majd más térségek hasonló törekvései számára, békét és fejlődést hozva az ottani népeknek. Kérdés persze, hogy az, ami működikaz egymással ezer történelmi szállal összefonódó, az egységes keresztény kultúrkörhöztartozó és azonos értékeket valló európai nemzetek esetében, az működhet-e olyan évezredescivilizációs, kulturális, etnikai és vallási ellentétektől szabdalt régióban, mint Délkelet-Ázsia, és lehetséges-e, hogy a régió integrációs szervezete, az ASEAN a 21. század sikertörténetévé válva meghozza a térség sokat szenvedett népeinek a megbékélést,önmagának pedig egy esetleges Nobel-békedíjat. A kérdésre választ adni a csupán pillanatfelvételkészítésének szerény szándékával írott anyag nem vállalkozhat, legfeljebb arra, hogy felvillantson néhány, az ASEAN előtt álló fontosabb kihívást.

A teljes elemzés itt olvasható!