Tovább a tartalomra
2016.11.15.

A „kettős csúcs” után: euróválság után, euróválság előtt

Kiss J. László elemzése.


Az euróválság perspektívájából ma már általános a felismerés, hogy az Európai Pénzügyi Unió egy félbehagyott integrációnak, és mint ilyen, egy francia–német politikai alkunak a terméke volt. Franciaország a német újraegyesítéshez történő hozzájárulását a közös pénz megteremtésétől, pontosabban az erős márkáról való lemondástól tette függővé. A pénzügyi unió valójában sohasem volt optimális valutaövezet. Nem csupán azért, mert már a kiindulásakor versenyképességükben, valamint gazdasági és pénzügyi stabilitási kultúráikban eltérő államokat foglalt magában, hanem azért is, mert a stabilitási és növekedési paktumnak nem sikerült a térség országait a közös normakövető magatartás követelményei értelmében szocializálni, sőt a saját stabilitási kultúrájának normáit európaizáló Németország – Franciaországgal együtt – maga is a deficiteljárás részesévé vált. Súlyos konstrukciós hibának számított, hogy politikai döntések alapján – a maastrichti kritériumok figyelmen kívül hagyásával – olyan országok is bekerültek az első körbe, mint a valóságnak nem megfelelő adatokat közlő Görögország, illetve Belgium és Olaszország, amelyek száz százalék feletti államadósággal rendelkeztek.

A teljes elemzés itt olvasható!