Tovább a tartalomra
2017.04.09.

Gondolatok a 2012-es francia elnök- és nemzetgyűlési választások után

Fejérdy Gergely tanulmánya.


2012. július 14-én, a François Mitterrand elnök által elkezdett hagyományt felújítva, az új francia államfő, François Hollande a nemzeti ünnep alkalmával hosszú televíziós interjút adott, amely egyfajta záróakkordja volt az elmúlt hónapok kampányidőszakának. A Claire Chazallal és Laurent Delahousse-szal folytatott beszélgetés is még főleg az ígéretek, tervek szintjén mozgott. Az interjú középpontjában a Peugeot-nál várható, többezres leépítésekkel szembeni intézkedések, a munkahelyteremtés, az ország gazdasági helyzetén való javítás lehetőségeinek latolgatása állt. Ugyanakkor az új elnök a francia közélet erkölcsi megújulása érdekében egy, az 1997–2002 közötti időszak miniszterelnö- ke, Lionel Jospin vezette bizottság létrehozását jelentette be. Franciaország 2012-ben a változásra szavazott, és széles körű felhatalmazást adott a Szocialista Pártnak, a társadalmi és a gazdasági nehézségek gyors orvoslását remélve. A több mint egy évig tartó kampányidőszak után úgy tűnik, hogy a francia választók konkrét döntéseket, eredményeket várnak, valamint az ígérő, tervezgető fázis lehető leggyorsabb lezárását. Ahhoz azonban, hogy nyomon követhető legyen Franciaország új orientációja, mindenképpen az elmúlt hosszú hónapok perspektívájából kell vizsgálni az eseményeket.

A teljes tanulmány itt olvasható!