Tovább a tartalomra
2017.05.21.

Oroszország hibrid háborúja Ukrajnában

Rácz András tanulmánya.


A 2014. februári ukrajnai politikai fordulatot követően Oroszország rövid időn belül megszállta, majd magához csatolta a Krím félszigetet. Áprilistól pedig Kelet-Ukrajnában törtek ki zavargások, a krímihez meglehetősen hasonló körülmények között. A kezdeti épületfoglalásokat és a kormányerők kiszorítását hamarosan követte a senki által el nem ismert donyecki, majd a luhanszki „népköztársaság” kikiáltása. Mindezt intenzív, a kijevi vezetés ellen irányuló, az ukrajnai és oroszországi társadalmat, illetve a nemzetközi közösséget célzó médiakampány kísérte. Az ukrán állam és a frissen hatalomra került Jacenyuk-kormány a Krímben nem tudott gátat vetni az elszakadásnak, Kelet-Ukrajnában viszont felvette a harcot.

Külügyi és Külgazdasági Intézet, Budapest, 2014.

A teljes tanulmány itt olvasható!