Tovább a tartalomra
2017.02.13.

Születésnap után Vita a NATO jövőjéről

Kiss J. László tanulmánya.


2009. április 3–4-én, fennállásnak 60. évfordulóján, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének ünnepi csúcsértekezlete első ízben két tagországában – pontosabban a franciaországi Strasbourgban, valamint a németországi Kehlben és Baden-Badenben – került megrendezésre. Horvátország és Albánia felvételét követően a konferencia napirendjét olyan kérdések alkották, mint az új főtitkár személyének elfogadása, az afganisztáni szerepvállalás, Franciaország visszatérése a szervezetbe, az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok, továbbá az új stratégiai koncepció kidolgozása. Ez utóbbi különösen sürgető, mivel az utolsó, 1999-ben készült dokumentum még abból indult ki, hogy a szervezet valamennyi feladata annak határain belül megoldható. A NATO tradicionalista szárnya a szövetséget – a washingtoni szerződés 5. cikke alapján – továbbra is a kollektív védelem kölcsönös segélynyújtáson alapuló, regionális katonai szervezetének tekinti. A Lengyelországot és a balti államokat magában foglaló irányzat a fenyegetés elsődleges forrását változatlanul Oroszországban látja. A „reformista” szárny szerint a NATO védelmi szövetség ugyan, ám tagjainak és tevékenységének bővülésével fő feladata mindinkább az Európán kívüli válságkezelés és a globális „biztonságszolgáltatói” szerep, amellyel egy kollektív biztonsági rendszer megteremtésének is a részévé válik. Egy stratégia megújítása mindig egy szervezet identitásának a meghatározását jelenti, a célok, a missziók és a rendelkezésre álló eszközök egységében. Ez a feladat nem mentes a kockázatoktól, mivel a transzatlanti agenda számos kérdésében megoszlanak a vélemények. Az alábbi tanulmány e problémák megértéséhez kíván hozzájárulni, áttekintve a NATO fejlődését és jövőjét értékelő polémikus álláspontokat – a születésnap után.

A teljes tanulmány itt olvasható!