Tovább a tartalomra
2017.04.07.

Vezető szerep és európai egyensúly az euróválságban – Németország: „Kilépni vagy vezetni?”

Kiss J. László tanulmánya.


Soros György, Berlin európolitikájának fő bírálójaként a New York Book Reviewban megjelent tanulmányában arról írt, hogy az euró sorsa Németországban dől el, mivel Berlin rendelkezik azzal a képességgel, hogy megmentse az Európai Uniót és az eurót, ám azzal is, hogy mindkettőt romlásba vigye. Az euró a németek segítségével megmenekülhet, de kudarcot is szenvedhet. Soros elismeri, hogy Merkel erős vezető személyiség, de úgy véli, hibás döntései előidézhetik az euró sorsát megpecsételő meltdownt. Soros mellett más hangok is felerősödtek, azt hangsúlyozva, hogy a recesszió hatására Európa zsugorodó gazdaságaiban nem az infláció, hanem a defláció a probléma, és ezért a takarékossági politikával szemben az Európai Központi Bank által támogatott, európai szintű növekedési politikára kell helyezni a hangsúlyt. Soros a felhívásában Berlin lehetőségét két opcióban határozza meg. Az egyik a má- sodik világháborút követő amerikai példa követése, nevezetesen a „benevolens hegemón” szerepének vállalása, és ennek megfelelően az egoizmustól és inflációfóbiától mentes európolitika követése; a másik alternatíva az euróövezet elhagyása, az azzal járó veszteségek elfogadása. Az utóbbi esetben Európa „megmentése” érdekében Franciaország vezetésével Spanyolországnak és Olaszországnak ki kellene szorítania Németországot az Unióból és a valutaövezetből. Soros Merkel kancellár szemére veti, hogy a krízis rendezése érdekében csak minimális lépéseket tett, és ezek csak egy meghatározatlan, rövidebb időre biztosíthatják az euró fennmaradását. A jelenlegi helyzet – az euróövezetnek első- sorban a Németország által képviselt hitelezői centrumra és az adós országokból álló perifériára történő szétszakadása – ugyanakkor azzal a kockázattal jár, hogy az egyenrangúnak tekintett államok önkéntes közössége helyett az unió valójában már egy olyan „kétosztályos klub”, amely elkerülhetetlenül a kölcsönös bizalmatlanság és ellenségeskedés táptalajává válik. Soros szerint minél később kerül sor az eurózónában a szakadásra, annál rosszabb, és végül Európa is rosszabb helyzetben lesz, mint az ötvenes években volt, amikor az európai integráció elképzelése még csak formát kezdett ölteni. Soros további érvelésében egyrészt az első világháborút követő jóvátételi diktátumokra utal, amelyek akaratlanul is elősegítették a nemzeti szocializmus térnyerését, másrészt azokra a pozitívnak tekintett adósságelengedési lépésekre, amelyekben Németországnak három alkalommal is – 1924-ben a Dawes-tervben, 1929-ben a Young-tervben és a második világháború után, 1953-ban a londoni egyezményben – része volt.

A teljes tanulmány itt olvasható!