Tovább a tartalomra
2017.10.25.

Kína kapcsolata Közép- és Kelet-Európával: a „16+1” együttműködés eddigi mérlege

Goreczky Péter tanulmánya


Kína, illetve Közép- és Kelet-Európa országainak a kapcsolata jelentős változáson ment keresztül az utóbbi öt évben. A régió 16 államát egyetlen kategóriaként kezelve, az ázsiai ország útjára indította a „16+1” néven ismert együttműködési mechanizmust, amely kétoldalú kapcsolatok hálójaként működik, a középpontban Kínával. A kínai érdekek egyértelműek, ugyanakkor az együttműködésben részt vevő közép- és kelet-európai országok jelentősen különböznek a gazdasági fejlettség tekintetében, ennek megfelelően a motivációik is eltérőek. Ebből kifolyólag az együttműködés konkrét eredményei sem mutatkoznak minden országnál. A „16+1” jövője szempontjából kulcskérdés, hogy egyre több kézzelfogható eredményt hozzon azokban az államokban is, amelyek eddig kevesebb előnyét élvezhették a kínai kapcsolatok fejlődésének.

A teljes tanulmány itt olvasható!