A Kínai Népköztársaság 14. ötéves terve

A Kínai Népköztársaság 14. ötéves terve
2021-04-09 Csenge Dobrai
Salát Gergely elemzése

A pekingi törvényhozás 2021 márciusában fogadta el a 2021–2025-ös időszakra szóló 14. ötéves tervet, amely – a hasonló tervek sorában egyedi módon – egy 15 éves átfogóbb programba ágyazva jelent meg. A dokumentum Kína következő ötéves gazdasági és társadalmi fejlődésének a legfontosabb célkitűzéseit tartalmazza, s leginkább azt mutatja meg, hogy a kínai állam mely területeket fog prioritásként kezelni, mire fordít kiemelt figyelmet. A tervben – szintén példátlan módon – nem szerepelnek konkrét növekedési tervszámok, ami egyrészt a bizonytalan nemzetközi helyzettel magyarázható, másrészt azzal, hogy a mindent a gazdasági növekedésnek alárendelő időszak véget ért, ma már a minőségi fejlődés fontosabb, mint a GDP emelkedése. A tervbe belefoglalták Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár „kettős keringés” koncepcióját, amelynek lényege, hogy a kínai gazdaság súlypontja a belső igényeknek a hazai szereplők általi kielégítésén lesz (belső keringés), ám az ország része marad a nemzetközi gazdasági körforgásnak is (külső keringés). Ennek értelmében folytatódik az a trend, hogy a hangsúly az exportról és a beruházásokról a belső fogyasztásra és az innovációra helyeződik át. A Kínát sújtó amerikai technológiai blokád miatt az ország e téren önellátásra fog törekedni, s így – ha sikerrel jár – a sebezhetősége csökken, az érdekérvényesítő képessége és a konfliktusvállalási hajlandósága pedig fokozódik. A kínai lakosság életszínvonala nő, a szociális és az oktatási mutatói javulnak, a városiasodás folytatódik, ugyanakkor a klímacélok elérése érdekében az ország nem tesz radikális lépéseket – a környezeti célokat alárendelik az energiabiztonságnak.

A teljes elemzés itt olvasható!