A népszerűség szárnyain: lehetőségek és kockázatok Zelenszkij Ukrajnájában

A népszerűség szárnyain: lehetőségek és kockázatok Zelenszkij Ukrajnájában
2019-10-10 KKI
Bendarzsevszkij Anton elemzése

A júliusban újonnan megválasztott ukrán parlament (Verhovna Rada) augusztus 29-én kezdte meg a munkáját, amely a miniszteri kabinet megbízásával indult. Az elnök korábbi ígéreteinek megfelelően egy technokrata kormány alakult. A miniszterek túlnyomó többsége nem rendelkezik politikai múlttal, 39 éves átlagéletkorral pedig az ukránoké Európa legfiatalabb miniszteri kabinetje. Külpolitikai szinten az új hatalom legfontosabb célja továbbra is az euroatlanti integráció, amit leginkbb az új külügyminiszter, Vadim Prisztajko személye jelképez. Prisztajko korábban miniszterhelyettes volt, 2017-től pedig a NATO-ban képviselte Ukrajnát.

Volodimir Zelenszkij és pártja, a Nép Szolgája, augusztusban 465 törvénytervezetet készített elő az új parlament számára, amelyek az elnök által megjelölt irányokat tükrözik. A következő hónapok két legfontosabb reformtörekvése a földreform és a privatizáció lesz. Az előbbi feloldaná a 2001 óta érvényben lévő, földkereskedelemre vonatkozó moratóriumot, amelytől 0,5–3% közötti gazdasági növekedést várnak. A privatizáció célja a több mint háromezer, állami kézben lévő vállalat nagy részének piaci értékesítése, hogy az elősegítse fejlődésüket és korszerűsítésüket. Emellett az állam szabadulni akar a veszteségeket termelő cégektől. A kormányra váró számos feladat mellett fontos megemlíteni az új hatalmi struktúra kockázatait is: az elnöki és parlamenti választások után az ukrán politikai életben ez idáig ismeretlen hatalmi koncentráció összpontosult Zelenszkij kezében. A már bejelentett törvénytervezetek a központosítás irányába hatnak, a politikában korábban ismeretlen kormány teljes mértékben az elnöktől függ, a parlament korábbi egyensúlyozó szerepe pedig erodálódhat. Érdemes lesz figyelni Ukrajnára ezen szempontok szerint a következő hónapokban.

A teljes elemzés itt olvasható!