Az Arcanumon is elérhetővé vált a Külügyi Szemle

Az Arcanumon is elérhetővé vált a Külügyi Szemle
2019-05-31 KKI
Örömmel tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat és a téma iránt érdeklődő közönséget, hogy immár a Külügyi Szemle, illetve a Külpolitika című folyóiratok (1973-2014 közötti számai) is elérhetővé váltak az Arcanum online adatbázisában.

Az Arcanum Magyarország legnagyobb és legdinamikusabban bővülő digitális periodikatára, ami főként a hazai tudományos és szaklapok, illetve napi- és hetilapok számait teszi hozzáférhetővé a nagyközönség számára.

A Külpolitika folyóirat 1973-ban indult, ami 2002-től Külügyi Szemle címmel folytatódott, immáron új évfolyamszámozással. A megújult Külügyi Szemle legfőbb célja azóta is a külpolitikai és külgazdasági diskurzus hazai segítése. Teret adva a szakmai vitáknak, és bemutatva a magyar külügyi tevékenység nemzetközi mozgásterét befolyásoló trendeket, illetve azok főbb összefüggéseit. Szakmai és elméleti háttérrel támogatvaa magyar külpolitika és külgazdaság folyamatait. Fontos feladata továbbá a hazai külpolitikai gondolkodás fő irányainak és az azokat alakító tényezőrendszernek a bemutatása. Honlapunkon a 2015 után megjelent számok továbbra is elérhetőek maradnak. Az 1973-2014 közötti lapszámok között itt böngészhet.