2017. április 25-én a Külügy és Külgazdasági Intézetben került megrendezésre az EU egy változó világban való szerepéről szóló kerekasztal-beszélgetés. A meghívott vendégek között volt Dr. Kai-Olaf Lang, a német Kül- és Biztonságpolitikai Intézet (SWP) vezető kutatója, Dr, Charles Powell, a spanyol Elcano Királyi Intézet igazgatója, és Dr. Törő Csaba, a Károli Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Az eseményt Dr. Romsics Gergely, a KKI vezető kutatója, moderálta.
A szakértők komplex tematikát fedtek le, amelyek a következők szerint oszthatóak fel: Oroszország transzatlanti integrációjának kilátásai, a kül- és szomszédságpolitikával összefüggő USA-EU kapcsolatok és az EU puha hatalmi jellegében bekövetkező jelenlegi szakpolitikai változások.
Charles Powell arra emlékeztetett, hogy az egykor fényes „nagy alku” (a lehetséges USA- Oroszország kibékülés a ’90-es években) mára halott, mivel számos kérdés, mint a Közel-Kelet, Ukrajna vagy a START Szerződések, feletti nézeteltérések a feszült felek között nem hoztak enyhülést. Noha Federica Mogherini moszkvai látogatásával az EU-orosz kapcsolatok erősödtek, az EU sohasem fogadná el Krím annexióját megmásíthatatlan tényként. Rámutatott, hogy a néhány, az EU és a Trump-adminisztráció közötti külpolitikai kérdésben fellépő különbség nem tudja a közös szálakat meggyengíteni, hiszen a NATO-ra való támaszkodás Európa alapvető biztonsági érdeke, azonban a felek mégsem egy külpolitikai könyvből játszanak. Ne feledjük, hogy az Arab Tavasz teljes mértékben átírta az európai forgatókönyvet, aminek következményeként visszafogottabbak lettünk a globális stratégiánkban. Így feladtuk a demokrácia követelményét és a szlogen a „rugalmasság, biztonság, stabilitásra” változott, amely vele járóan kizárja a rendszerváltásokat.
Kai-Olaf Lang kifejtette, hogy habár az Európában és Közel-Keleten lévő USA beavatkozások mértéke csökkent, Oroszország a térség EU-USA jelenlétét fenyegetésként érzékeli, amit az orosz diplomácia játékának nevezett, mely valójában a belső problémákról való figyelemelterelés. Mindez az orosz oldalról csak egy bizalmatlan és pragmatikus együttműködést eredményezhet. Az EU-t egy a status quo-hoz nem ragaszkodó félnek tekinti, mivel a keleti irányú EU-bővítés az orosz befolyás automatikus csökkenését vonja maga után. Az elmúlt években az EU egy kijózanodási folyamaton ment keresztül, és már nem tekinti az Arab Tavasz előtti globális stratégiáját hatékonynak, továbbá elfogadta, hogy az EU normatív hatalma csak az USA katonai erejének jóvoltából létezik. Mivel az érintett csatlakozandó országok mélységesen megoszlanak az európai vagy orosz integráció mentén, óvatosnak kell lennünk a következő nagy bővítési lépésnél. Zárásként annak adott hangot, hogy a liberális demokrácia aranykora véget ért, ennek következtében több modernizációs modell is felmerült, amely arra sarkalltak, hogy a „mélyítés és bővítés” mottóját „konszolidációra és kooperációra” cseréljük.
Törő Csaba kifejtette, hogy az EU-USA-Oroszország kapcsolatokat mindig is egy aszimmetrikus háromszögként lehetett felrajzolni, így – figyelembe véve az EU-USA kapcsolatok aláásásának orosz érdekét – stratégiai hiba lenne Oroszországot ebbe a rendszerszerű kooperációba belefoglalni. Mivel nincs egy sablon-megoldás a szomszédjaink konvergenciájára, az EU külpolitikájának nem egy „univerzális receptből” kell állnia, hanem inkább gyors adaptációból és átalakulásból. Mivel a különbözőségek alapvető fontosságúak, amelyek létét meg kell engedni, a rossz működés gyökere az elvi merevségben rejlik: mindezek fényében a jelenlegi elvi leépítési folyamat is tekinthető egy EU-politikának. Zárásként Törő elmondta, hogy nem a demokráciák, hanem az EU és tagjai a biztonságosak.
