Nemzeti érdek és geopolitika a Trump-korban: a realizmus visszatérése a világpolitika elemzésének élvonalába

Nemzeti érdek és geopolitika a Trump-korban: a realizmus visszatérése a világpolitika elemzésének élvonalába
2019-04-23 Béla

Április 11-én kerekasztalbeszélgetésre került sor a Külügyi és Külgazdasági Intézetben (KKI) „Nemzeti érdek és geopolitika a Trump-korban: a realizmus visszatérése a világpolitika elemzésének élvonalába” címmel. A rendezvényen Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Romsics Gergely, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, és Ugrósdy Márton, a KKI igazgatója vett részt Szalai Máté, a KKI vezető kutatója és a BCE tanársegédje moderálásával. A beszélgetés első felében a realizmusról, mint elemzési eszközről és annak alkalmazhatóságáról beszéltek a résztvevők, ezután átkerült a fókusz a világpolitikai rendben bekövetkezett változásokra, valamint Kína, Oroszország, és az USA ebben betöltött szerepére.

Először Szalai Máté (Jack Levyre hivatkozva) meghatározta a realista iskola legfontosabb alapelveit, amelyek között az államközpontúságra, a nemzetközi rendszer anarchikus jellegére, a politikai szereplők racionalitására és érdekeik állandó jellegére, valamint a biztonság- és hatalommaximalizálás általános voltára hívta fel a figyelmet. Jelenleg sokan írnak arról az akadémiában, hogy ez az elemzési keret – miután az 1990-es években visszaszorult – ma ismét előtérbe került. A résztvevők egyetértettek ezzel a narratívával, amelynek oka szerinte a világrend változásában keresendő: a hidegháború után rövid időre egy unipoláris rend alakult ki, az Egyesült Államok volt a világ egyetlen igazi nagyhatalma. Ebben a helyzetben, amikor nincs komoly kihívó, a realizmus elveszíti a magyarázó erejét. Az elmúlt években azonban, ahogy Oroszország és Kína egyre inkább kikezdi az Egyesült Államok hegemóniáját és kialakult egy új hatalmi versengés, a realista értelmezési keret egyre közkedveltebbé vált.

Az előadás második felében a résztvevők realista keretben értelmezték az orosz, kínai és amerikai külpolitikát. A vendégek többnyire egyetértettek abban, hogy Trump külpolitikája (lásd a tranzakcionalizmus kihangsúlyozását) részben a realista gondolkodáson alapul. Viszont érdekes dichotómia áll fent a külpolitikai döntéseiben: egyes döntések tekintetében következetlennek tűnik, de – ahogy Romsics Gergely fogalmazott – hátra lépve egyet megfigyelhető egy átívelő, konzisztens keret.

Oroszország esetében a szakértők kevésbe tudtak olyan ideológiai keretet felfedezni, amely meghatározná Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikáját. A hidegháborús múltnak köszönhetően nagyban tematizálja az orosz külpolitikai gondolkodást az Amerika-ellenesség, emiatt kevesebb figyelem terelődik az USA-tól független kihívásra, mint például Kínára.

A kínai külpolitikai döntéshozatalt a résztvevők szerint nehéz realista keretben értelmezni, elsősorban azért, mert Peking egy „fekete dobozként” működik, amelynek belső működésébe nehéz belelátni. Kína felemelkedése kapcsán a legfontosabb kérdés, hogy az békés vagy konfliktusos úton fog történni, ugyanakkor elképzelhető, hogy ebben a kínai politikai elit sem hozott még végleges döntést.

A közönségkérdések kapcsán leginkább a jelenlegi világrendszer jövője került górcső alá. A vendégek egyetértettek abban, hogy a nemzetállamok szerepe egyre inkább csökkeni fog, a vesztfáliai rendszer átalakul. Romsics Gergely azonban arra is rámutatott, hogy a mai korban is egymás mellett él egy prevesztfáliai, egy vesztfáliai és egy posztvesztfáliai rendszer, amelyek közül utóbbi elsősorban a nyugatra korlátozódik, míg a feltörekvő középhatalmak a hagyományos államközpontú gondolkodást képviselik. Másrészről Marton Péter amellett érvelt, hogy a világrend jövője ma megjósolhatatlan, felhívva a figyelmet a technológiai innovációk szerepére többek között a biomérnöki fejlődés területén, amelynek előre láthatatlan hatása lehet a világpolitikára.